Ügyfélszolgálat:
H-P 9-16h
szechenyi_logo_mobile

NTAK applikációk – Ezek közül választhatnak a vendéglátóhelyek

NTAK applikációk

2024. 01. 04.

Olvasási idő: 2:16 perc

A jelenleg érvényes jogszabályok alapján ma minden Magyarországon működő vendéglátó egységet regisztrálni kell a NTAK rendszerébe, az viszont eltérő, hogy kinek mikortól szükséges adatot szolgáltatni. A komplett idegenforgalmi szektor teljesítményének mérésére komplett rendszerek jöttek létre, így nem véletlen, hogy az NTAK applikációk is rohamosan fejlődnek.

A közelmúlt technológiai fejlesztései

A gazdaság fehérítése érdekében behozott jogszabályok magukkal hozták a NAV koncepciójára épülő technológiai változásokat, melynek eredményeképp teljes egységet alkotó konstrukciók jöttek létre. Ennek hátterében néhány negatívum is áll, mint például a COVID vagy az inflációs válsághelyzet, melyek rámutattak arra, hogy a készpénznek bizony vannak korlátai. Ebből adódóan nem csupán előtérbe kerül a pénzügyek elektronikus intézése, hanem az online fizetés is egyre szerteágazóbbá válik, amely igényeket követnie kell a technológiának, és meg kell felelni ezeknek az elvárásoknak.

A digitális fejlődéssel egyre inkább innovatív megoldások jelennek meg a piacon annak érdekében, hogy gyorsabban, hatékonyabban és biztonságosabban lehessen kivitelezni ezeket a folyamatokat. A kötelező NTAK regisztrációval és a sokak számára szintén kötelező adatszolgáltatással a vendéglátósok úgy érezhetik, egy újabb rendszer használatára kényszerítik őket. A CMO célja pedig az, hogy ezt a folyamatot automatizálja és leegyszerűsítse annyira, hogy néhány gombnyomással le lehessen tudni a kötelező köröket.

Ezekből a célkitűzésekből kiindulva született meg az ePénztárgép, mint ingyenes NTAK applikáció, amely hatalmas segítséget nyújthat többek között az adatküldésben is. A szolgáltatott adatok nem csak a NAV számára lehetnek fontosak, hiszen maga a vendéglátós is élőben követheti a készletet, vagy áttekintheti a kapott adatokat napra lebontva.

Mire képes az ePénztárgép?

A CMO eszközeit úgy hoztuk létre, hogy szoftveresen illeszthetőek legyenek a kereskedelmi rendszerekhez. Elsősorban három dologra összpontosítottunk, amelyek kombinálásával egy széleskörű

NTAK applikáció jöjjön létre, ez a három tényező pedig:

  • az NTAK adatszolgáltatás, hiszen sokak számára ez ismeretlen terep, így ebben is segítséget szerettünk volna nyújtani;
  • az eNyugta, amely eleget tesz a nyugtaadási kötelezettségnek;
  • és a felhő alapú csatlakozást, ezáltal könnyedén hozzáadhatók cikkek a listához.

A biztonság is előkelő helyet foglal el a fejlesztésekben, így nem kell attól tartanod, hogy személyes vagy vállalkozásod adatai kikerülnek vagy elvesznek, ugyanis több szerveren másolatot tartunk a problémák elkerülése végett.

Az NTAK applikációk közül kiemelkedő ePénztárgép kiválóan használható meglévő online pénztárgép felokosítására, illetve más kiegészítőkkel bluetooth által összekapcsolva cikkelemes értékesítésre is. Ha kíváncsi vagy, töltsd le a Google Play áruházból ingyenesen egy Androidos eszközre (lehetőleg Android 9 vagy nagyobb verzióval rendelkező telefonra, tabletre).

Az alkalmazás által támogatott adóügyi nyomtató segítségével pedig teljes értékű pénztárgépként funkcionálhat, amivel eleget tehetsz a nyugtaadási kötelezettségnek. Emellett számos funkcióval és eszközzel bővíthető rendszerről van szó, amely a vállalkozásod növekedésével együtt párhuzamosan fejleszthető és beköthető a meglévő hálózatba.

Fizetési lehetőségek hazánk egyetlen felhő alapú rendszerével

Miért az egyetlen? Mert a CMO komplex rendszerével egy helyen intézheted online számlázással, online pénztárgéppel, bankkártyás fizetéssel és vendéglátással kapcsolatos ügyedet, valamint szerezheted be szükséges eszközt. Hány NTAK applikáció teszi mindezt lehetővé?

Biztosítsd vállalkozásod számára a változatos fizetési módokat, készpénzmentes fizetéssel két opció közül választhatsz: bankkártya terminállal/POS terminállal vagy elektronikus pénztárcával/QR kóddal. Előbbi egy harmadik generációs pénztárgépre való bankkártya terminállal valósítható meg, míg a QR kódos megoldást egy online pénztárgépekkel kompatibilis, azonnali fizetési platformon éred el a CMO applikációjából. POS termináljainkon tökéletesen működik a SoftPOS és a QR kódos fizetés is, válaszd bármelyik modellünket. Tippnek még annyit, hogy QR kódos fizetési móddal még a bankkártyahasználati díjon is spórolhatsz.

Vendéglátósok számára összeállítottunk egy díjmentesen igénybe vehető konstrukciót is, amelyhez A920 Pro bankkártya terminált adunk, ezen pedig futtatható az ePénztár szoftver. Az NTAK POS Free előre feltöltött cikktörzzsel is rendelkezik, bankfüggetlen, valamint SZÉP kártya elfogadására is alkalmas.

Szükséged van asztali pénztárgépre is? Erre is van csomagajánlatunk az NTAK applikációk mellé!

Fix telephellyel rendelkező vendéglátóipari egységeknél bevett szokás (és milyen hasznos szokás), hogy asztali pénztárgép(ek)et is üzemeltetnek. Ez akkor előnyös, ha egy helyen történnek a kifizetések. Hatékonyan kombinálhatod az éttermi szoftvert a pénztárgépeddel, hogy a programon belül kiállított bizonylat egyből nyomtatásra is kerüljön, így eleget tehetsz a nyugtaadási kötelezettségednek. Ehhez talán legjobban az NTAK ECR csomag passzol, amely gyorsan és megbízhatóan végzi a feladatát anélkül, hogy duplán kéne rögzítened az eladást.

Tisztában vagyunk vele, hogy a fix asztali pénztárgép nem mindenhol előnyös, sőt egyenesen kivitelezhetetlen. Egyes éttermekben a kényelem miatt választják a mobilis nyugtakiállító módszert, ahol számít a gyorsaság a nagy forgalom miatt, vagy éppen egyszerre több asztalnál történik a nyugtanyomtatás. Az NTAK BEE csomag előre feltöltött cikktörzzsel, adóügyi nyomtatóval és NTAK adatszolgáltatással segíti a vendéglátóhely munkáját, a kis hordozható eszközöket pedig bluetooth vagy WIFI segítségével kapcsolhatod össze. Dupla rögzítésre ebben az esetben sem lesz szükséged!

Gondolnád, hogy ennél is van tovább? Akkor nem okozunk nagy meglepetést azzal, hogy az NTAK applikáció kiegészíthető SMART kereskedelmi funkcióval is, hogy az ePéntárgép appod cikkelemes értékesítésre is képes legyen. Kövesd nyomon élőben raktárkészletedet, tekintsd át a statisztikai adatokat és tervezd átláthatóbban a vállalkozásod jövőjét a rendelkezésre álló információkkal!

NTAK applikáció telepítése 15 perc alatt

Vendéglátó szoftverünket könnyedén telepítheted, akár saját magad is, hiszen részletes útmutatót biztosítunk számodra a zökkenőmentes folyamathoz. Az NTAK adatszolgáltatáshoz nem lesz szükséged sok mindenre, csupán egy számítógépre és egy 9 vagy annál magasabb verziószámú Androidos telefonra (tablet is lehet), valamint az NTAK regisztrációs számodra.

Míg más NTAK applikációk a törvényi előírásoknak megfelelnek, nem biztos, hogy maximálisan felhasználóbarátok. A CMO app tervezésekor ez is szempont volt, így előre létrehozott alap cikktörzzsel találkozol majd belépést követően az NTAK kategóriák alapján, ezáltal gyorsabb és hatékonyabb lehet a személyre szabás. Ezt a cikktörzset módosíthatod és egyéni árakat rendelhetsz hozzá.

Visszatérve a telepítésre, már biztosan megvan az NTAK regisztrációs számod, hiszen minden vendéglátó egységet fel kellett már vinni az adatbázisba. Az Android eszközöd tartsd kézközelben, vagy ha már rendelkezel az ingyenes csomagban is megtalálható PAX A920 Pro bankkártya terminállal, akkor arra is telepítheted az appot (PlayStore: epénztárgép). Számítógépen kell majd beszerezned az NTAK tanúsítványt és megrendelned az adatszolgáltatást, illetve ha még nem vagy regisztrált tag, akkor a CMO oldalán is hozz létre egy felhasználói fiókot.

A részletes, lépésről-lépésre való telepítési folyamatot erre a linkre kattintva találod meg. Valami nem egyértelmű? Keress minket, kérj segítséget az NTAK applikáció beállításában, szakértő kollégáink készséggel segítenek majd benne!